Orbán Ottó:
Melyben Balassi módján fohászkodik

Isten szabad ege,

madarak serege,

széljárta, tág fényesség –

legfényesebb nekem,

aki nagy betegen

az erkélyről nézek szét,

röptében bemérve

s szememmel kísérve

egy-egy csapongó fecskét…


Ifjúság, mi lehet

e széles föld felett

szebb dolog az ép testnél?

Szándék és mozdulat

együtt küzd és mulat,

mint egy hiten két testvér,

s te csak röpködsz, hinta,

s könnyen haladsz, mintha

vajba mártott kés lennél.


Későn lett szavam rád,

levegős szabadság,

amikor már rég nem vagy,

ha fölkel is napod,

sugárzó alakod,

kívül süt csak, ott benn fagy;

az idő nagy hamis,

mint a szerelem is,

legizzóbb, ha épp elhagy.


Most hívlak hát téged,

szabd rám szemmértéked,

megfizettem az árát:

lappangó öregség,

bujkáló betegség

orgyilkos tőrként jár át –

tedd meg hát, hogy híved,

fölfoghassam műved

határtalan határát!


Egy rossz kempingszékben

ülve, mint az égben

görgő felhőgomolyban,

így beszéltem ahhoz,

ki télre nyarat hoz,

s nem tudni, ha van, hol van,

mégis ott van minden

sziromban és színben,

s minden halvány mosolyban.


Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia