Én költő nem voltam, én csak énekeltem,
amit fülembe fútt a szél nagy futáson;
száz ló is kidőlt alólam elsirattam,
és elsirattam mert fájt a dalolásom.
Volt, ki a beszédet jobban tudta nálam,
a szó nem volt kenyerem s nem volt kenyerem.
Egy lélegzetnyi kék ég, az volt vagyonom,
azzal éltem mint kőbe-vetett búzaszem.
Semmim nem volt, hát szabadnak kellett lenni,
de hitem másokhoz kötött tán bolondság,
mert hogy hűségem m a g a m n a k bizonyítsam:
én futottam is, ha mások parancsolták.
De ha kellett és kellett , a harcot álltam,
ütöttem s hős lettem, hogy öltem emberül;
de sose hittem, hogy az a fényes szablya,
az a Hold ott fönn az égen engem elkerül…
Én szavak helyett csak asszonyt szerettem,
nevük hogyha volt csak kitalálás, játék;
úgy szerettem őket: magam szerethessem,
s elűzzenek, ha tán melléjük állnék.
De borom s bánatom így sem volt elég,
cimborák s barátok itattak reggelig:
látni akarták, mit nem lehet: az álmom,
s hogy milyen szép-furcsákat mondok még nekik.
De költő nem voltam, én csak énekeltem,
volt, ki a beszédet jobban tudta nálam…
Semmim nem volt, hát szabadnak kellett lenni,
de ha kellett és kellett , a harcot álltam…
Én szavak helyett csak asszonyt szerettem,
de borom s bánatom sosem volt elég.
Forrás: Internet
|