1

Óh, én kegyelmes Istenem,

Mely igen megverél éngem,

Kegyelmezz meg már énnékem,

Ne hágyj bűnömben elvesznem!

2

Nem tagadom, mert vétkeztem,

Hitemet gyakran megszegtem,

Rút, fertelmes volt életem,

Kiért ím, lám, megfizettem.

3

Légyen azért elég immár

Sok búm és szenvedtem nagy kár,

Rút szégyen, ki mint hegyes ár,

Lelkemben keservesen jár.

4

Hol az te irgalmasságod,

Kivel vertedet gyógyítod?

Hol az te erős jobb karod,

Kivel híved szabadítod?

5

Régen Dávidot Saultúl,

Szabadítád, s mentéd bútúl,

Noha sokszor vétett rútul,

Kiért megverted azontúl.

6

Ellened való sok vétkem

Mint Dávidé, olyan nékem,

Kiért, azmint én azt vélem,

Veszett keserves életem.

7

De te, Dávid jó Istene,

Ki az ő szerencséjére

Vetél éngem gyötrelmére,

Térj hozzám már kegyelemre!

8

Bűnömön talált búm után

Könyörülj lelkem fájdalmán,

Tégy szégyent azok orcáján,

Kik rám dühödtek méltatlan!

9

Éngem penig bosszújokra

Emelj fel jó állapotra,

Ne tessék az, hogy héába

Bíztam magamot magadra!

10

Kiért azmíg élek itten,

Dicsérlek, felséges Isten,

Ki könyörülsz ily veszetten,

Áldott légy örökké, Ámen.