1

Adj már csendességet, lelki békességet,

mennybéli Úr!

Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,

kit sok kín fúr!

2

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár

mentségére,

Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd

vesztségére!

3

Nem kicsiny munkával, fiad halálával

váltottál meg,

Kinek érdeméért most is szükségemet

teljesíts meg!

4

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága

feljebb való,

Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen

s romlást valló.

5

Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást

ereszthet-é?

Éngem, te szolgádat, mint régen sokakat,

ébreszthet-é?

6

Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem

igéd szerint,

Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen

hitem szerint,

7

Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak

áldott zárját,

Add meg életemnek, nyomorult fejemnek

letört szárnyát;

8

Repülvén áldjalak, élvén imádjalak

vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván, haljak meg nyugodván,

bú s kín nélkül!