1

Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél velem,

áldott légyen te neved,

Veszendő voltomban hogy segélél mostan,

hála légyen teneked!

Kérlek, panaszimért, ki téged gyakran ért,

jódot rólam el ne vedd!

2

Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim,

távozzatok el tűlem,

Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal

forgottatok körülem,

Mert megkegyelmezett, s minden jót végezett

Célia énfelűlem.

3

Ez föld szép virágja, éltető illatja

hogyha szívemre hatott,

Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam,

mért viseljek bánatot?

Hiszem elég eddig, azmíg nem voltam víg,

hadd éljek már jó napot!

4

Az ország csillaga, szerencsés világa

hogyha fejemre terjedt,

Nékem szolgál, fénlik, más elől eltűnik,

csak egyedül rám gerjedt,

Ha mi bút rettegek? Miért nem örvendek?

Lám, nem érzek kínt s terhet!

5

Ez világ minékünk, kiben mi most élünk,

vendégfogadó házunk,

Kiben ha ma lakunk, vagy jót vagy bút látunk,

de holnap meg kimúlunk,

Azért azon légyünk, azmíg tart életünk,

légyen víg telünk-nyarunk!