1

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett

szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól,

kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatot

ád, ki kedves mindennél.

2

Ellenség hírére vitézeknek szíve

gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is

vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

homlokán vér lecsordul.

3

Veres zászlók alatt lobogós kopiát

vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt távol az sík mezőt

széllyel nyargalják, nézik;

Az párduckápákkal, fényes sisakokkal,

forgókkal szép mindenik.

4

Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak,

hogyha trombita riadt,

Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll,

nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten-éjjel csataviseléssel

mindenik lankadt s fáradt.

5

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát, vitézségről formát

mindeneknek ők adnak,

Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,

vagdalkoznak, futtatnak.

6

Ellenséget látván örömmel kiáltván

ők kopiákot törnek,

S ha súlyosan vagyon az dolog harcokon,

szólítatlan megtérnek,

Sok vérben fertezvén arcul reá térvén

űzőt sokszor megvernek.

7

Az nagy széles mező, az szép liget, erdő

sétáló palotájok,

Az utaknak lese, kemény harcok helye

tanuló oskolájok,

Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség

s fáradtság múlatságok.

8

Az éles szablyákban örvendeznek méltán,

mert ők fejeket szednek,

Viadalhelyeken véresen, sebesen,

halva sokan feküsznek,

Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója

vitézül holt testeknek.

9

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

dicséretes serege!

Kiknek ez világon szerteszerént vagyon

mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel

áldjon Isten mezőkbe!