|
1 Óh, magas kősziklák, kietlenben nőtt fák,
kik nagy szerelmem tüzén
Igaz bizonságim vadtok, mert kínjaim
tudjátok szinte mint én,
Ki látta éltében, hogy így haljon, vésszen
más, mint én, szerelmesén?
ECHO: Én!
2 Ki felele nékem? Távul az erdőben
lőn ugyan valami szó,
Talám egyik tündér jár itt valamiért
vagy valami nyulászó;
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,
ha lábain volt békó?
ECHO: Ékó.
3 Echo, nagy kínomba, kibe szép Julia
éngem vertengeni hágy,
Mi könnyebbíthet meg, s mitűl lészen esmeg
kemény szíve hozzám lágy?
Régi gyötrelmimet mi enyhítheti meg,
s mi az, mire lelkem vágy?
ECHO: Ágy.
4 Ágy, igazán mondád, de mondd meg azt is hát,
ott ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, gyönyörű életet
nékem ott ki adhatna?
Igazán ki neve, kit jómnak felette
lelkem oda kívánna?
ECHO: Ánna.
5 Azt bizony megvallom, de jó szolgálatom
kedves-é néki vagy nem?
Szép Julia-Annám lészen-é jó hozzám,
s megkegyelmez-é nékem?
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,
s kell-é jót reménlenem?
ECHO: Nem.
6 Kegyetlenségéért, tűrtem sok kínjáért,
hát még Istentűl sem fél?
Ő fejér mellyében, mint szép lágy fészekben,
kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él,
óh, mely igen nem kémél!
ECHO: Él.
7 Óh, hová légyek hát, tűrvén ennyi kínját,
kivel vett körös-köröl?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
kegyes szemei elől,
Vetett gyötrelemre, s még meg is öl végre,
amint látom, hogy gyűlöl.
ECHO: Öl.
8 Már csak mutasd módját, mint olthassam lángját
szerelmemnek, ki csak nő,
Mert hogy így szeretem, s jutalmát nem érzem,
oka talám nem is ő,
Hanem más gonosz nő, ördöngös bűvölő,
mert kegyes ő, semmint kő.
ECHO: Ő.
9 Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
s kit már ő bé nem fogad?
Szívem régi búmban, mint szép virág nyárban,
szinte igaz úgy hervad;
Azért ádj tanácsot, szánd meg nyavalyámot,
ha sebemet gyógyíthatd!
ECHO: Hadd!
10 Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
De lá, szívem mint gerjed,
Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján,
látom, hogy színe terjed,
Magad se mondanád elhadni, ha látnád;
nézd meg csak, és esmerjed!
ECHO: Merjed!
11 Nem merheti lelkem, hanem ha két kezem
végez ki életembűl;
No, tőrrel, méreggel nagy búmot vérem el,
mert kiesém kedvébűl,
Látom, hogy csak gyűlöl, énnékem nem örül,
rajtam nem is könyörül.
ECHO: Örül.
12 Hogy hihessem én azt, ha látd-é, mint fáraszt
szántalan sok veszéllyel?
Szemeim láttára nagy kegyesen másra
nézdegél vidám szemmel,
Énnékem peniglen még szerelmem sem kell,
veszt, sillyeszt gyötrelmekkel.
ECHO: Kell!
13 Óh, vajha kellene, szerelmébe venne,
vészne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemény tekinteti,
s amint magát mutatja,
Hogy esmét szeressen, nem ádja azt Isten,
noha lelkem imádja.
ECHO: Ádja.
14 Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
nevét minden időben,
S talám meg is ádja, és szívét fordítja
hozzám meg szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
kiknek hazájok a Menn.
ECHO: Amen.
15 Megdicsőült színben hogy gerjedt szívemben
vidám Julia tűnék,
Egy sűrű erdőben én úton mentemben
felszóval így éneklék,
Kérdezkedésemre verseim végébe
Echótól ily választ vék.
|