1

Szerelem s Julia egymás mellett állva

reám szikráznak vala,

Gerjeszt mind a kettő, mert mindenike lő,

nagy mindenik hatalma,

Egyik szép szemével, másik nagy szenével

erejét rám támasztá.

2

Ily veszedelmemben a csalárd Szerelem

szép szóval szóla nékem:

Add meg – mond – magadot, hatalmamot látod,

csak kár, hogy vísz ellenem,

Mert kezemben akadsz, vagy ugyan itt meghalsz;

lám, régen esmérsz éngem!

3

Nem adom magamot néked, meghidd – mondok –,

noha mindenekkel bírsz,

De ím, ez kegyesnek holtig rabja lészek,

mert te csak méreggel írsz

Azoknak fejére, kik vadnak kezedbe,

kit csalárdul hozzád hívsz.

4

Ez kegyesnek légyen mind fejem s mind lelkem

maga kótyavetyéje,

Szép szeme láttára csörögjek vasába,

légyek kínszenvedője;

Csak öröm mondani, hogy magamot kötni

látám nagy szerelmére.

5

Vidám Juliának, kinek víg voltának,

óh, hogy én akkor hűk!

De kegyesnek tetszék, hogy kezében juték,

s nem is tudtam, hogy oly szűk

Az kegyes szerelmes, ki miatt vagyon már

rajtam bonthatatlan nyűg.

6

Julia kezében, szörnyű tömlecében

fejem miképpen esett,

És hogy nem könyörül rajtam, ki-ki ebbűl

könnyen értelmet vehet:

Az oly kegyetlentől, ki szemeivel öl,

az Isten ójon mindent.