1

Fáradsága után nyugodni akarván,

Cupido fejét hajtá

Julia ölében, kit hogy vőn eszében

kegyes, haragvék rajta,

S nagy haraggal ottan kis Cupidót onnan

öléből kitaszítá,

2

S monda: Bujasággal, gerjedő lángoddal

ne rútíts meg ölemet!

Cupido meg így szól: De te mit haragszol?

mire űzsz el éngemet?

Felelé Julia: Te hitván marcona,

nem tudod-é nevemet?

3

Én vagyok Julia, én szemem hatalma

mindenek szívével bír,

Én megbódogítok, kit jó szemmel látok;

kit gonosszal: hal, vész, sír;

Én szerelmem ellen ez világon sincsen

orvosság és hasznos ír!

4

Cupido tekinté, s mihent megesméré,

azonnal megfélemlék,

Mintha egy kígyóra szegény hágott volna,

riada, elfutamék,

Futtában csak monda: Megbocsáss, Julia,

nem akaratommal véték!

5

Szép Venus anyámnak téged alítálak,

bíztomban csak úgy menék

Te áldott öledben, mint anyám ölében,

hogy fejem ott nyugodnék;

Tetszél szemeimnek lenni szép szülémnek,

vétkem csak abból esék.