1

Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok,

Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,

Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2

Titkos keservemben hull orcámrúl könyvem,

Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,

Aki keservesen válék el éntőlem.

3

Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtűl,

Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,

Tőlem úgy elverém jováért ok nélkül.

4

Kiért reám szállott Istentűl nagy átok,

Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,

S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5

De méltó vétkemért már holtig szenvednem,

Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,

S más megette mérget nékem is megennem.

6

Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,

Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,

Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7

Vigasztalás, jó társ nem ádhat víg kedvet,

Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,

Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8

Könyörgök Istennek csak ez két dologért:

Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,

Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9

Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,

Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,

Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10

Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,

Búmnak, mint hattyúnak, légyen vége vígan;

Más kívánságom ez: idvözüljek osztán.