1

Hallám egy ifjúnak minap éneklését,

Egyedül lévén egy kertben törődését,

Hol hallgatja vala méheknek zengését.

2

Gyötrődik magában, mert forog eszébe

Szép szerelmesének gyönyörű beszéde,

Azért énekének így lészen kezdete:

3

Nagy méltán bizony sokszor panaszolkodom,

Szerelem hamis voltán ha gondolkodom,

Hogy azt szeretteti vélem, ki gyilkosom.

4

Nincs semmi hálája jó szolgálatomnak,

Szerelmemért csak jó szót is ritkán adnak,

Így sem élnem s halnom énnékem nem hadnak.

5

Óh, kegyetlen, miért vagy gonosszal annak,

Ki téged mindenkor tart boldogságának?

Csak éngem tartasz-é gonosz akaródnak?

6

Ezt mondván azonban fordula méhekhez:

Hallván zengéseket monda: Ez mit jegyez?

Azért nékik szólván lőn beszéde emez:

7

Ő szól: De ti, mézet győtő bolond méhek,

Rózsán, violákon itt mit szedegettek?

Ha mézet kerestek, azt nem itt lölitek,

8

Hanem az én szerelmesem édes száján

S megért cseresnéhez hasonló ajakán,

Ott mézet találtok eleget mindnyájan.

9

De meglássátok, hogy az méz-elszedésben

Fuláktok ne ejtse őtet szerelemben,

Mert higgyétek, viszont lésztek büntetésben.

10

Mert mint szájatoknak hogy vagyon fulákja,

Így ő szemének is vagyon nagy hatalma,

Megsért szerelmével, mihelyen akarja.

11

Ő tekintetében villámik szerelem,

Kivel néha megöl, néha éleszt éngem,

Örömre, bánatra csak ő én vezérem.

12

Mondok: Ha ki őtet köztetek megsérti,

Szerelem nagy kínját viszont az megérzi,

Mert bosszúját azzal szokta megállani;

13

Szinte így gyötrődtek, mint szinte enmagam,

Ha nem fogadjátok nékem igaz szovam,

Azért ám lássátok, én igazat mondtam.