1

Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet

gyönyörű virágokkal?

Mezők illatoznak jó szagú rózsákkal,

sokszínű violákkal,

Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek

sokféle madárszókkal.

2

Új rózsakoszorós kegyesek és szüzek

ifiakkal táncolnak,

Jószavú gyermekek vígan énekelnek,

mindenek vígan laknak,

Mind menny, föld és vizek, látd-é, úgy tetszenek,

mintha megújulnának.

3

Sőt még Cupido is mostan feltörlötte

homlokán szőke haját,

Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal

röpül, víg kedvet mutat,

Szerelmes táncokban kinek-kinek adván

kezére szép mátkáját.

4

Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom,

ürülj minden gondoktól,

Eléggé hordoztuk héában az sok bút,

légyen már tőlünk távol,

Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk,

távozzunk bánatunktól!

5

Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi

inkább ifjú éltünket,

Kiből, azt sem tudjuk, hol és mely órában

kiszólítnak bennünket?

Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk,

ő mindennel jól tehet.

6

Aggasztaló bánat, búszerző szerelem

távol légyen mitőlünk,

Jó borokkal töltött aranyas pohárok

járjanak miközöttünk,

Mert ez napot Isten örvendetességre

serkengeti fel nékünk!

7

Marullus poéta azt deákul írta,

ím, én penig magyarul,

Jó lovam mellett való füven létemben

fordítám meg deákbúl,

Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal,

távozván bánatimtúl.