1

Beteges lelkem ismét énnékem

most új szerelemtől,

Mely betegségem támadott nékem

az tekintetéből,

Kinek személye, maga tartása

engemet majd megöl.

2

Ennek termete igyenes, magas,

mint szép liliomszál,

Két szép társa közt, mint Venus asszony,

tetszik, hogy veszteg áll,

Tettetes köztök, mint világos nap,

ha sűrő köd leszáll.

3

Bátran két szemét mikor kegyesen

énreám fordítja,

Ottan szívemnek ő nagy szerelmét

magához felgyújtja,

Mert csak két szeme az én szívemnek

felgyújtó fáklyája.

4

Erkölcse szelíd és szemérmetes,

emberséggel elegy,

Édes ajaka piros, szinte oly,

mint jól meg nem ért meggy,

Ékes beszédű, jeles tréfájú

szavában ő mind egy.

5

Ki-ki ővéle táncát eljárni

oly igen kívánja,

Mert mint für után ha magasságból

magát sólyom rúgja,

Oly nagy sebesen táncát ő járja,

nem mozdul dereka.

6

Ily szép s jó lévén, ez kegyest hát én

miért ne szeressem?

Szeretem bizony, csak viszont ő is

éngemet szeressen,

Szolgálatomért szemei elől

éngem el ne vessen.

7

Víg lészen kedvem, ha ő magához

éngemet kötelez,

Ha néha-néha gyötreni fog is,

tudom, megkegyelmez,

Mert hív szerelmem nála énnékem

nagy jókedvet szerez.

8

De az én dolgom mint lenne vallyon

hogyha nem kelletnék?

Megójon éngem attól az Isten,

mert én úgy nem élnék!

Most ha így volnék, s az is törtínnék,

osztán hová lennék?

9

Judit nevére méltán nevezték

őtet keresztségben,

Mert hasonlónak Judit asszonyhoz

látom mindenekben,

Gerjedek ehhez, mint Holofernes,

én is szerelemben.

10

Távozván attól, aki szerelme

gerjesztett éngemet,

Utána való nagy bánatimba

éneklém ezeket,

Ajánlván néki szolgálatommal

együtt szerelmemet.