1

Nő az én örömem most az én szép

szerelmem erre való néztében,

Bús kedvem sincsen semmi énnékem,

mert ismét bévett nagy szerelmében,

Megengedett, fogott kezet,

megbékéllett nagy kegyesen,

Halálomtól megtérített,

engem csókolván édesen.

2

Szép Venust azért már kis fiával

jótétéért, míg élek, mind áldom,

Hogy jóra hozta szerelmesemmel

vétkemért gonoszul fordult dolgom,

Kegyelmet nyert, meg bészerzett,

tudta, mert hív szolgálatom;

Hogy vétettem, nem szánszándék

oka, de tudatlanságom.

3

Mint az idvösség semmi nem egyéb

az Isten színének látásánál,

Én boldogságom is csak abban áll,

ha szerelmét látom igazsággal,

Örömre fordít, ha szólít

magához édes szavával,

Boldogít, ha hozzá szorít,

ölelve gyönge karjával.

4

Ezelőtt néki csak rabja voltam,

őtet jutalom nélkül szolgáltam,

Rabságból kivett, szolgájává tett,

szolgálatom nem esik héában,

Mert ajakát mint jó zsoldját

adja, hogy én megcsókoljam,

Szerelmével ajándékoz,

csak hogy tovább is szolgáljam.

5

Sem Jason az szép aranygyapjúnak,

sem vitéz Aeneas Laviniának

Nem örült ennyit, mostan amennyit

én örültem jó akaratjának;

Mert mi lehet ennél kedvesb,

édesb én kívánságomnak,

Mint csókolni dicsőséges

színét mennyei orcának?

6

Vallyon s ki élheti énnálamnál

nagyobb kedve szerint már világát?

Vagyon-é, inkább ki hasonlítsa

én boldogságomhoz állapotját?

Mert ő ékes, kegyes, kedves,

mutatja hozzám hív voltát:

Nincs bánatom, gyanóságom,

mert esmérem igazságát.

7

Gond nélkül azért vígan éneklek,

örvendek csak igaz szerelemnek;

Míg élek, arra figyelmes lészek,

hogy ne légyek ellene kedvének:

Dicsértessék jótétéért,

megbocsátott én fejemnek,

Megcsókolván és ezt mondván:

Miért mondasz kegyetlennek?