1

Bizonnyal esmérem rajtam most erejét,

Szívemben felgyúladt szerelemnek tüzét,

Sebesen égését,

Kit tűrök naponkint egy szép víg kegyesért.

2

Annak személyének drága ékessége

Szabadságomot már magamtól elvette,

Rabságra vetette,

Kínlódom érette, vette is eszébe.

3

Látja szerelmemet, hozzá hívségemet,

Azt jelenti, hogy ő sem gyűlöl éngemet,

De azért éltemet

Szüntelen kínozza bűntelen fejemet.

4

Akaratomban ő semmit megmívelni

Nem akar énnékem semmiben engedni,

Sőt lelkem rontani

Igyekezik jó voltomért megútálni.

5

Semmi azért nékem világban már éltem,

Két szememnél több sincs, ki sirasson éngem,

Óh, én szegény fejem,

Magamot mint vesztém, mire juta ügyem!

6

Szívem nyughatatlan titkon ő magában,

Bú miatt gyötrődik, fárad bánatjában,

Nagy kínvallásában

Emésztetik, mint fa tűztűl sebes lángban.

7

Ím, sok példát hallván, mint vesztém enmagam,

Tudván, hogy így járok, mégis elhajlottam,

Nézd, mire jutottam,

Hogy tudva magamot kínra bocsátottam.

8

Bizony nem vethetek senkire egyébre,

Csak magam eszére; de medgyek, ha erre

Vett az ő szépsége,

Hogy magamot érte ejteném az tőrbe.

9

Annak szép személye és víg tekintete

Kit nem gerjesztene gyönyörű beszéde,

Örvendetessége?

Penig érte és nem másért vagyok ebbe.

10

Légyen az én kínom ő egészségéért,

Légyen halálom is bátor személyéért,

Ám szenvedjek azért,

Csak ne útáljon meg én hív szerelmemért.

11

Jót várnék őtőle, de ő csak gonosszal

Fizet különb-különbféle sok kínokkal,

Kegyetlen válasszal,

Kivel éngem megöl gyakorlatossággal.

12

Nem panaszolkodom semmit már felőle,

Azt sem érdemlettem volna bizony tőle,

Hogy nagy szerelmébe

Éngemet már bévett, vagyok szeretője.

13

Tulajdona vagyok, szabad ő énvélem,

Rabja vagyok; medgyek, ha megöl is éngem,

Vagy csak gyötri lelkem:

Szabad, ihon vagyok, övé szegény fejem.

14

Hiszem, ha esméri idővel énbennem,

Hogy nem csalárd szívvel személyét szeretem,

Talám megszán engem,

S nem lészen kegyetlen örökké ellenem.

15

Éngem noha mostan előle elűze,

Búcsúmot úgy adá, mint számkivetésre,

De talám meg végre

Jutok őnékie valaha eszébe.

16

Azért immár nékem el kell most indulnom,

De elmémet ugyan itt kell nálad hadnom,

Rólad gondolkodnom,

Légyen Isten hozzád, édes vigasztalóm!

17

Nem úgy mégyek el, hogy lennék nálad nélkül,

Mert miként hogy test nem élhet lélek nélkül,

Így te szerelmedtűl

Soha nem válhatom meg halálom nélkül.

18

Ne felejts el azért te is, kérlek, engem,

Ha immár elűzél, csak ne gyűlölj, lelkem,

Enyhíts meg szerelmem,

Mondd: Ez bizony igen szeret vala engem.

19

Az versszerző neve fel vagyon jegyezve,

Könnyhullatásiban rendelte ezt egybe,

Keserves énekbe;

Ha Istent szereted, ne tréfálj meg érte!